Fabábú használata
Az előző bejegyzésben foglalkoztam a fabábú felépítésével, most lépjünk tovább, ha már van egy fabábunk, akkor
célszerű lenne azt helyesen használni. Azok a gyakorlók, akik valamilyen Wing
Chun irányzatot tanulnak, előbb vagy utóbb (az oktatási tematikának
megfelelően) találkozni fognak a fabábuhoz tartozó formagyakorlattal, ami számos
támadási és védekezési megoldást mutat be az eszközön. Sokan vannak, akik úgy
érzik, hogy a fabábú használatához feltétlenül a fababaformára van szükség,
pedig ez koránt sincs így.
A fabábú egy gyakorló eszköz,
amely segítségével fejleszteni tudjuk a képességeinket és ez a képesség
fejlesztés koránt sincs formagyakorlathoz kötve. Bármilyen stílus, irányzat
technikái gyakorolhatóak rajta (esetleg bizonyos megkötésekkel), hiszen
emlékszünk rá ez egy „univerzális” gyakorló eszköz. Tehát tekintsünk rá úgy, mint
egy „kínai boxzsákra” ami fából készült.
Rendben van, akkor van egy fából
készült „boxzsákunk”, de hogyan is használjuk és értelmezzük raja, azokat a
kiálló micsodákat, itt bizony a képzelet erőnkre lesz szükség, mert ugyan az a
karállás, illetve kéztartás több technikai megoldást is jelenthet. Nagy
ecsetvonásokkal tekintsük át, hogyan is lehet technikailag értelmezni a fabábú
egyes részeit.
Felső karok
Ha szemben állunk a fababával a
bal felső kar, ami nagyjából a mi bal vállunk felé mutat, legalább ötféle módon
értelmezhető:- az ellenfél elöl lévő védekező keze
- az emberek legtöbbször egy jobb kezes egyenes ütésként tekintenek erre a karra
- lehet egy balkezes egyenes ütés az ellenféltől, ami előttünk keresztbe halad
- működhet jobb kezes köríves ütés belső oldalként
- értelmezhető egy bal kezes kézhátcsapásként
A Tradicionális Wing Chun Kuen-ben
(TWCK), a két felső kar végének együttesen van egy speciális értelmezése is.
Ebben az esetben a két kar végét képzeletben összekötjük és ezek együttesen
jelenítik meg az egy kart. Egy példával szemléltetve, képzeljük el, hogy egy
jobb kezes köríves ütéssel támadnak minket, ahol szemből nézve a fabábú bal
oldali karvége a könyököt, míg a jobb oldali karvég a csuklóját jelenti ugyan
annak a támadó karnak.
A fabábú használatakor
elképzelhető, hogy nem egy konkrét technika ellen akarunk védekezni, hanem
például egy terület akarunk lefedni (mert nem tudjuk a támadó kar magasságát
meghatározni), ilyenkor alkalmazhatjuk a dupla kezes védéseket. Ezeket a védő
technikákat általában egy időben, az alsó illetve a felső karra hajtjuk végre,
mintegy lefedve a két kar közötti teret. Sokan ezeket a mozdulatokat tévesen,
kizárólag két végtaggal történő támadásként értelmezik.
Törzs és láb(ak)
A fabábú törzse az emberi
anatómiának megfelelően a kar fölötti részével a fejet/nyakat, míg a karok
közötti részével az emberi törzset jeleníti meg a gyakorló számára. Vannak,
akik a fejet és a nyakat úgy különböztetik meg egymástól, hogy a kereszttartó léc
feletti részt a fejnek, míg az az alatti a nyaknak tekintik.
A fabábú alsó végtagja a hosszan
előre nyúló láb. Ez a „végtag” jelzi a támadó elöl lévő lábát, amely a
fantáziánk szerint lehet bal vagy jobb láb is, ami éppen előre lépett vagy
rúgás indít. Sokan meg szokták kérdezni, hogy miért nincs a fabábunak két lába,
a válaszom ilyenkor az, hogy ott van a másik lába is csak meg kell találni. Ez
azt jelenti, hogy a fabábú törzsének azon része, ami a láb mögött van,
reprezentálja a támadó hátsó lábát.
Ütőfelületek
A leggyakrabban használt
ütőfelület a fabábun általában a tenyér, illetve a kézél. Ezen nem szabadna
nagyon csodálkozni, hiszen a kemény célterületeket, mint például a fej, érdemes
egy nagyobb terhelés elviselésére is alkalmas felülettel támadni. A mai modern
világunkban a kesztyűs sportok/küzdelmek elterjedésével általánossá vált a fej
ököllel való támadása, viszont amennyiben az ököllel nem jó célpontot találunk
el, vagy az öklünk nincs kellően feledzve az ilyen jellegű terhelésre, könnyen
a saját kezünk sérülése lesz a végeredménye a támadásunknak. Akkor nézzük meg,
hogy mit és hogyan érdemes használni a fabábú tréningnél.
A tenyér ütéseknél sokan a fabábú
ütésekor csapkodó hangot hallatnak, ez egyértelműen jelzi, hogy a gyakorló nem
a megfelelő résszel támadja a fabábú törzsét. A tenyérütéseket, az úgynevezett
„tenyér sarokkal” kell végrehajtani, ami a tenyér kisujj felöli része a csukló
fölött (borsócsont). Ha a tenyérütéseknél erre a felületre koncentrálunk, akkor
az ütésünk kopogó hangot fog hallatni és sokkal hatékonyabban lesz használható.
A kézél vágásokat
szintén a tenyér húsosabb részével kell végrehajtani, itt is a fókuszban a
tenyérütéshez hasonlóan a borsócsont legyen. A fabábún történő gyakorláskor
imitálhatunk ujjhegy döféseket is, viszont a fabábú ujjheggyel történő támadása
egyáltalán nem ajánlott, mert komoly sérüléseket szerezhetünk, illetve az
ujjakban található látóideg nyúlványokon keresztül hosszú távon a látásunk is
romolhat. Ezért amikor fabábun gyakorolunk az ujjheggyel történő támadásokat
cseréljük le kézél csapásokra.
Az ököl használat Wing Chun rendszerenként másként és
másként jelenik meg a fabábú formákban. Vannak olyan rendszerek, amelyek
egyáltalán nem alkalmaznak ököl ütést a fabábú tréning során, vannak akik csak
testre és létezik olyan is ahol fejre és testre is ütnek ököllel. Sokan azért,
hogy kíméljék az öklüket, szivacsos bőrrel fedik a fabábú fej és test részeit. Most már van elképzelésünk arra vonatkozólag, hogy mit, mire és hogyan használhatunk a fabábú tréning során, így mindenki a saját stílusának megfelelő technikákkal tudja gyakorolni a támadó, a védő, a kontra és esetleg tovább támadó megoldásaikat. Tehát teljesen szabadon lehet hosszabb/rövidebb mozdulat sorokat felépíteni és begyakorolni a fabábú segítségével, úgy hogy közben a lehető legnagyobb erőt tudjuk kifejteni a technikai precizitás megtartása mellet.