2013. augusztus 28., szerda

Fabábú használata

Az előző bejegyzésben foglalkoztam a fabábú felépítésével, most lépjünk tovább, ha már van egy fabábunk, akkor célszerű lenne azt helyesen használni. Azok a gyakorlók, akik valamilyen Wing Chun irányzatot tanulnak, előbb vagy utóbb (az oktatási tematikának megfelelően) találkozni fognak a fabábuhoz tartozó formagyakorlattal, ami számos támadási és védekezési megoldást mutat be az eszközön. Sokan vannak, akik úgy érzik, hogy a fabábú használatához feltétlenül a fababaformára van szükség, pedig ez koránt sincs így.

A fabábú egy gyakorló eszköz, amely segítségével fejleszteni tudjuk a képességeinket és ez a képesség fejlesztés koránt sincs formagyakorlathoz kötve. Bármilyen stílus, irányzat technikái gyakorolhatóak rajta (esetleg bizonyos megkötésekkel), hiszen emlékszünk rá ez egy „univerzális” gyakorló eszköz. Tehát tekintsünk rá úgy, mint egy „kínai boxzsákra” ami fából készült.

Rendben van, akkor van egy fából készült „boxzsákunk”, de hogyan is használjuk és értelmezzük raja, azokat a kiálló micsodákat, itt bizony a képzelet erőnkre lesz szükség, mert ugyan az a karállás, illetve kéztartás több technikai megoldást is jelenthet. Nagy ecsetvonásokkal tekintsük át, hogyan is lehet technikailag értelmezni a fabábú egyes részeit.

Felső karok

Ha szemben állunk a fababával a bal felső kar, ami nagyjából a mi bal vállunk felé mutat, legalább ötféle módon értelmezhető:

  • az ellenfél elöl lévő védekező keze
  • az emberek legtöbbször egy jobb kezes egyenes ütésként tekintenek erre a karra
  • lehet egy balkezes egyenes ütés az ellenféltől, ami előttünk keresztbe halad
  • működhet jobb kezes köríves ütés belső oldalként
  • értelmezhető egy bal kezes kézhátcsapásként

A Tradicionális Wing Chun Kuen-ben (TWCK), a két felső kar végének együttesen van egy speciális értelmezése is. Ebben az esetben a két kar végét képzeletben összekötjük és ezek együttesen jelenítik meg az egy kart. Egy példával szemléltetve, képzeljük el, hogy egy jobb kezes köríves ütéssel támadnak minket, ahol szemből nézve a fabábú bal oldali karvége a könyököt, míg a jobb oldali karvég a csuklóját jelenti ugyan annak a támadó karnak.
 
A fabábú használatakor elképzelhető, hogy nem egy konkrét technika ellen akarunk védekezni, hanem például egy terület akarunk lefedni (mert nem tudjuk a támadó kar magasságát meghatározni), ilyenkor alkalmazhatjuk a dupla kezes védéseket. Ezeket a védő technikákat általában egy időben, az alsó illetve a felső karra hajtjuk végre, mintegy lefedve a két kar közötti teret. Sokan ezeket a mozdulatokat tévesen, kizárólag két végtaggal történő támadásként értelmezik.

Törzs és láb(ak)

A fabábú törzse az emberi anatómiának megfelelően a kar fölötti részével a fejet/nyakat, míg a karok közötti részével az emberi törzset jeleníti meg a gyakorló számára. Vannak, akik a fejet és a nyakat úgy különböztetik meg egymástól, hogy a kereszttartó léc feletti részt a fejnek, míg az az alatti a nyaknak tekintik.
A fabábú alsó végtagja a hosszan előre nyúló láb. Ez a „végtag” jelzi a támadó elöl lévő lábát, amely a fantáziánk szerint lehet bal vagy jobb láb is, ami éppen előre lépett vagy rúgás indít. Sokan meg szokták kérdezni, hogy miért nincs a fabábunak két lába, a válaszom ilyenkor az, hogy ott van a másik lába is csak meg kell találni. Ez azt jelenti, hogy a fabábú törzsének azon része, ami a láb mögött van, reprezentálja a támadó hátsó lábát.

Ütőfelületek

A leggyakrabban használt ütőfelület a fabábun általában a tenyér, illetve a kézél. Ezen nem szabadna nagyon csodálkozni, hiszen a kemény célterületeket, mint például a fej, érdemes egy nagyobb terhelés elviselésére is alkalmas felülettel támadni. A mai modern világunkban a kesztyűs sportok/küzdelmek elterjedésével általánossá vált a fej ököllel való támadása, viszont amennyiben az ököllel nem jó célpontot találunk el, vagy az öklünk nincs kellően feledzve az ilyen jellegű terhelésre, könnyen a saját kezünk sérülése lesz a végeredménye a támadásunknak. Akkor nézzük meg, hogy mit és hogyan érdemes használni a fabábú tréningnél.

A tenyér ütéseknél sokan a fabábú ütésekor csapkodó hangot hallatnak, ez egyértelműen jelzi, hogy a gyakorló nem a megfelelő résszel támadja a fabábú törzsét. A tenyérütéseket, az úgynevezett „tenyér sarokkal” kell végrehajtani, ami a tenyér kisujj felöli része a csukló fölött (borsócsont). Ha a tenyérütéseknél erre a felületre koncentrálunk, akkor az ütésünk kopogó hangot fog hallatni és sokkal hatékonyabban lesz használható.

A kézél vágásokat szintén a tenyér húsosabb részével kell végrehajtani, itt is a fókuszban a tenyérütéshez hasonlóan a borsócsont legyen. A fabábún történő gyakorláskor imitálhatunk ujjhegy döféseket is, viszont a fabábú ujjheggyel történő támadása egyáltalán nem ajánlott, mert komoly sérüléseket szerezhetünk, illetve az ujjakban található látóideg nyúlványokon keresztül hosszú távon a látásunk is romolhat. Ezért amikor fabábun gyakorolunk az ujjheggyel történő támadásokat cseréljük le kézél csapásokra.
Az ököl használat Wing Chun rendszerenként másként és másként jelenik meg a fabábú formákban. Vannak olyan rendszerek, amelyek egyáltalán nem alkalmaznak ököl ütést a fabábú tréning során, vannak akik csak testre és létezik olyan is ahol fejre és testre is ütnek ököllel. Sokan azért, hogy kíméljék az öklüket, szivacsos bőrrel fedik a fabábú fej és test részeit.

Most már van elképzelésünk arra vonatkozólag, hogy mit, mire és hogyan használhatunk a fabábú tréning során, így mindenki a saját stílusának megfelelő technikákkal tudja gyakorolni a támadó, a védő, a kontra és esetleg tovább támadó megoldásaikat. Tehát teljesen szabadon lehet hosszabb/rövidebb mozdulat sorokat felépíteni és begyakorolni a fabábú segítségével, úgy hogy közben a lehető legnagyobb erőt tudjuk kifejteni a technikai precizitás megtartása mellet.

2013. augusztus 27., kedd


A legendás Muk Yan Jong


Az utóbbi 10-15 évben egyre több harcművészeti témájú filmben láthatunk egy fából készült, emberi alakot utánzó gyakorló eszközt, amin a főhős sokat edz, képességei szárnyalni kezdenek és végül legyőzi a gonosz főellenséget. Bár mára ez már egy kicsit elcsépelt hong kongi klisének tűnik, azért van némi valóság alapja a fenti edzésmódszernek.

A kínai harcművészetekben a különféle speciális képesség fejlesztő gyakorlatok mindig is nagy hangsúlyt kaptak a tanulók képzése során. Nagyon sok kínai rendszerben megtalálhatók a különféle fababa változatok is, mindenhol az adott stílus képesség fejlesztési szükségletei szerint kialakítva. Az egyik leghíresebbé vált fababa típus a Wing Chun rendszerekből megismert Muk Yan Jong.

A múlt legendái

A legenda szerint, a Shaolin kolostorban létezett egy fababákból álló folyosó, ahol 108 támadási mód elleni védekezést, ellentámadást kellett bemutatni a végső vizsgát tevő személyeknek, ezáltal is bizonyítva harci jártasságukat, technikai felkészültségüket és keménységüket. Később megszületett az „univerzális fabábú”, aminek a segítségével az összes fontos támadó és védő technikai kombináció kigyakorolhatóvá vált egyetlen eszközön.
A Wing Chun-ban használt „univerzális” fababák az évszázadok során sok technikai fejlődésen mentek keresztül. Az első fabábuk egyszerű fatörzsek lehettek, amelyeken néhány támadó kart imitáló ág is lehetett, később ezt válthatta fel a földbe ásott vastag cölöp néhány kiálló farúddal, amelyek először csak a karokat később a lábat is megjelenítette a gyakorló számára.
Itt fontos megjegyezni, hogy a dél kínai környezetben a cölöpharcnak (a cölöpökön való harc) nagy kultúrája van. A hagyományos dél kínai harcművészeti képzésnek a cölöpharc oktatás egy fontos állomása. Régebben a kihívásos küzdelmek kizárólag ilyen cölöpökön folytak. Miért is olyan fontos ezt megemlíteni, azért mert léteznek olyan cölöp mintázatok, amelynek az utolsó eleme egy földbe ásott fababa volt. Tehát a fabábú képzés is fontos szerepet játszott a dél kínai harcművész társadalomban.
A kínai történelem viharának köszönhetően sok harcművészetnek el kellet tűnnie a kíváncsi szemek elől és a nyílt terepről a házak rejtett szobáiba, termeibe vagy éppen hajók belsejébe kellet szorítani a gyakorló eszközöket. A legenda szerint így történt ez a Wing Chun fababájával is, amikor a gyakorló eszköz a Vörös Bárkára került. Mivel a hajón nehéz lett volna a cölöpöt leásni, így más megoldást kellet keresni és egy keret segítségével a hajó falához rögzítették, állítólag így született meg a dinamikus fababa.
Mitől lett hirtelen dinamikus az eddigi merev fabábú? A rögzítésnek köszönhetően a fababa törzsén alul és felül egy-egy kereszttartót fűztek át, amely egyfajta rugalmasságot kölcsönzött az eszköznek. Így a fabábú testének a megütésekor a gyakorlóra egy ellentétes irányú dinamikus ellenerő hatott, ami további képesség növelési potenciált jelentett a tanulók számára.
Most, hogy már van rálátásunk a fabábú „múltjára” és sokirányú használhatóságára, felmerülhet bennünk a vágy, hogy milyen jó lenne, ha nekem is lenne egy sajátom otthon.

Legyen saját fabábunk

Ha elkezdünk böngészgetni az Interneten, számos fababa tervre rábukkanhatunk, amelyek első látásra ugyan sok-sok hasonlóságot mutatnak, de hamar kiderül, hogy komoly eltérés van az egyes méretekben, szögekben, felfüggesztési módokban és mindegyik azt hirdeti, hogy az ő megoldása a tuti. Felmerülhet ilyenkor az emberben, hogy akkor melyik az „igazi”, melyiket válasszam? Hiszen egy fababa megvásárlása, esetleges elkészítése azért nem egy olcsó mulatság, szóval hogyan is kezdjek hozzá?
Ha megnézzük, hogy az „ősök” milyen fababákat hagytak ránk, akkor talán majd okosabb következtetést tudunk levonni a méretekre vonatkozóan:
  • Kezdjük elsőként a Yip Man féle fabábuval, ami Fatshan-ban ki is van állítva. Nos, itt azt láthatjuk, hogy a törzs nem túl széles, a karok közötti távolság egészen szűk és karok fixen, „résmentesen” rögzítve vannak a törzsben.
 
  • Másik híresebb fabábú a Chan Wan Sun féle változat, ami viszonylag nagy törzzsel, egészen széles karok közötti távolsággal és „laza” karillesztéssel rendelkezett.
Ezek után, ha megnézünk más híres Wing Chun mester által használt fababát, mindegyik valamilyen módon különbözni fog az előzőtől. Akkor most hol is az igazság? A trükk az, hogy nem egyforma fabábura van szüksége mindenkinek, úgy ahogy cipőméretből is elég sok fajtára van szükség, hogy kiszolgáljuk a megfelelő igényeket.
 
Tehát a saját fababánk kialakításánál az egyik kulcs szempont a saját testi adottságunk. Ezért igazából a fabábú egyes méreteit ennek megfelelően kell kialakítani. A másik szempont, hogy tudnunk kell, hogy mire akarjuk használni. Akkor nézzük meg ezeket a szempontokat kicsit közelebbről.
Első lépésként tekintsük át a fababa főbb részeit és az egyes részeknél felmerülő esetleges problémákat, amellyel szembesülnünk kell a készítéskor.

Törzs

Az egyik legdrágább eleme a fabábúnak. Régebben a fababák törzsét egyetlen rönkből faragták ki. A probléma ezzel a megoldással az, hogy az évek során a fa elkezd tovább száradni és repedések jelennek meg rajta, amelyek az idő előre haladtával akár hatalmas résekké is nőhetnek, ezáltal sérülést okozhatnak a gyakorlónak. Szerencsére a modern famegmunkálási eljárások lehetővé tesznek számunkra egy időt álló megoldást, amikor különböző szálirányú ragasztott „deszkákból” építjük meg a fabábú törzsét, így erősen mérsékelni tudjuk a fa vetemedéséből adódó problémákat.
A másik problémakör a fabábú anyaga és mérete. Általában az emberek valamilyen puhafát választanak a törzs anyagának, mert ez még elég kemény és relatíve olcsó megoldás. A probléma ebben az esetben a törzs súlya lesz. Ideális esetben a fabábú törzsének a súlya arányosan illeszkedjen a mi testtömegünkhöz, azaz egy 80-90 kg körüli ember egy 15-20 kg-os törzset könnyedén a sarokba pofozgat, de egy közel 50 kg-os nehéz fából készült bábuval már neki is „küzdeni” kell. Ezért törzs méreteinek (átmérő, magasság), anyagának meghatározásához a saját adottságaink legyenek a mérvadóak. Ideális esetben a törzs szélessége nagyjából azonos a gyakorló csípő szélességével.
A törzs hosszának meghatározásához ismét a saját méreteinket kell alapul venni. A fabábú törzsének a teteje kb. a saját fejmagasságunk legyen (rogyasztott támadó/oldalsó/semleges állásban), míg a fababa törzsének az alja kb. a saját lábszárunk közép tájéka (mindenképpen nyúljon lejjebb, mint a fababa lábának a térdhajlat magassága).
 

Karok

Ez az egyik legvitatottabb része a fabábúnak, ahány ember annyi féle megoldásra esküszik. A fabábúnak három karja van, amiből a legalsó kar a fababa közepén kb. gyomorszáj magasságban van, a másik kettő pedig felette kb. vállmagasságban. A karok közötti távolság kicsit nagyobb, mint egy tenyérnyi. A karok hossza azonos a gyakorló alkar hosszával (könyök-csukló távolság).
Az első kérdés a felső karok által bezárt szögre szokott vonatkozni, ezt van aki pontos fokokban adja meg, van aki a két kar közötti távolságot határozza meg, én ez utóbbi módszert ajánlom. A karok közötti távolság meghatározása nagyon fontos, mert egy nagyon nyitott karú fabábú ép úgy használhatatlanná válik, mint egy túl szűk. Azt lehet mondani, hogy egy kezdő gyakorló számára egy nyitottabb karú babán célszerű gyakorolni, hogy elsajátítsa a pontos szögeket, erőhasználatot és lábmunkát. Később azonban a mozgások tovább finomíthatók és egyben nehezíthetők egy szűkebb karállású fabábúval.
Akkor most mi legyen a mérvadó a fababa karjának meghatározásakor, természetesen megint a saját testalkatunk. Az általam használt méret megadást a két kar belső végei között kell mérni, ez alapján négy szélesség meghatározással találkoztam a különböző fababáknál, ezek a következők voltak:
  • Széles: a saját alkarunk hossza távolság legyen a két kar között (Chan Wan Sun féle változat)
  • Normál: kb. két fekvő ököl távolság legyen a karok között
  • Szűk: kb. egy álló és egy fekvő ököl távolság legyen a karok között
  • Extra szűk: a karok közötti belső távolság kb. azonos a gyakorló vízszintes ököltávolságával, a karok nem lóghatnak túl a baba testének vonalán (Yip Man fabábúja is ilyen)
Vannak olyan mesterek, akik nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a fabábú felső két karja egy vízszintes vonalat alkosson, ez külön kihívás szokott lenni a készítő számára, de természetesen kivitelezhető a dolog.
A következő kérdéskör a fabábú karjainak rögzítésére vonatkozik. Milyen módon legyenek rögzítve a felső karok a fabábun? Az emberek túlnyomó többsége a laza illesztés híve, amikor is a karoknak szánt rés nagyobb a törzsben és bizonyos irányú elmozgást (lötyögést) enged meg a karoknak. Ez a fajta kar ideális a technikák megtanulásához és a karok fokozatos feledzéséhez. Mivel a legtöbb edzőteremben nincs lehetőség mindenki számára egyformán jól működő fabábut beállítani, ezért gyakran a karok szélességének a problémáját is a laza illesztéssel oldják meg. Laza illesztés esetén a karok közötti távolságot a karok „középállásában” kell meghatározni.
A másik, kevésbé kedvelt rögzítési mód a fix illesztés, amikor a karok szorosan illeszkednek a vésetükbe. Ez a típusú fabábú inkább a haladó gyakorlók tréningjéhez való. Itt az erők keményen a fababa törzsére hatnak, ami azonnal vissza is „harap”. Bizonyos erőkifejtési megoldások és haladóbb keményítések csak ilyen típusú fabábú segítségével sajátítható el.
 

Láb

Régebben, szinte kizárólag csak egy megfelelő görbületű, kicsit megfaragott faág reprezentálta a fababa lábát. Azon kívül, hogy ez nem volt túl esztétikus megoldás (sokszor göcsörtös volt), gyakran el is törött a folyamatos terhelések hatására. Sokan ezért inkább egy fémből készült lábbal helyettesítették a faágat, amely sokkal tartósabb megoldást biztosít.
A famegmunkálás fejlődésének köszönhetően, mára több megoldás is létezik a probléma kezelésére. Az egyik elterjedt megoldás a két részből összeillesztett, keményfából készült láb használata, amelyet szükség esetén könnyen újra lehet gyártani.
Léteznek még tartósabb megoldások is, az egyik amikor a fababa lábának az alapját egy fém láb adja, amit kívülről fával fednek be, a másik megoldás sok meghajlított, vékony falap összeragasztva adja a fabábú lábának alapját és körbe csiszolják, hogy kerek lábat kapjanak eredményül.
A fabábú felfüggesztésekor figyelni kell, hogy a láb térd hajlata a saját térdünkkel egy magasságba kerüljön.

Felfüggesztés

Sokan a felfüggesztéssel nem nagyon vacakolnak, mert a lényeg az, hogy valahogyan tegyük fel a fababát a falra vagy valahogy állítsuk talpra, hogy végre már használni lehessen. Pedig nagyon sok minden múlik a felfüggesztés módján és bármilyen furcsa ez hosszú távon befolyásolhatja fejlődésünket is.
Lehet látni, olyan fabábú megoldásokat, ahol a fababa úgymond a talpára van állítva egy keret segítségével. Így egy mobilis gyakorló eszközt kapunk, amit kiválóan lehet használni az alap technikák elsajátításához, de nem alkalmas a megfelelő erőkifejtési módok megtanulására és a végtagok feledzésére, mivel ez a fabábú túl „puha” (főleg ha még laza illesztésű karokkal is rendelkezik).
Az elterjedtebb rögzítési mód valamilyen tartó oszlopok segítségével, a falhoz közel rögzítjük a fabábút kereszttartók segítségével, amelyek átfutnak a törzsön. Az oszlopok egymáshoz való távolságával és a kereszt rudak méreteivel és anyagával, a fabábú „keménységét” tudjuk beállítani. A fababa törzsének a mérete eleve meghatározza a kereszttartók minimum vastagságát, hiszen a súlyt ezek fogják tartani. A további szempont, hogy a kereszttartók képesek legyenek elviselni a fabábú rúgásából származó terheléseket.
Az oszlopok közötti távolság szintén fontos komponense a fabábú keménység beállításának. Az ideális távolság meghatározásához használhatjuk az alábbi módszert:
 
Aki a fenti módszer segítségével nem tudja meghatározni az értéket, azok számára irányadó lehet, hogy a felfüggesztésének ideális fesztávolsága kb. 150-170 cm közé fog esni.
A törzs magasságának beállításához az alábbi szempontokat vegyük figyelembe:
  • támadó, oldalsó, semleges állásban (rogyasztott állás) történik a magasság meghatározás
  • a fabábú törzsének a teteje a saját fejtetőnk legyen
  • felső karok magassága, a saját vállmagasságunk
  • alsó kar magassága saját gyomorszáj magasságunk
  • fababa lábának a hajlása a saját térd magasságunk
Az eddigiek alapján végül arra a következtetésre juthatunk, hogy nem is egy hanem akár több fababára is szükségünk lehet, hogy fejlődésünk töretlen legyen. Ez viszont újabb költségeket, újabb szabad falfelületeket igényelne tőlünk, viszont ha okosan átgondoljuk, akkor nem feltétlenül kell, hogy így alakuljon.
Abban az esetben, ha már sikerült egy megfelelő paraméterekkel rendelkező törzset készítenünk/készítettünk, akkor a többi fabábú „alkatrész” már nem jelent olyan hatalmas költséget. Tehát ugyan ahhoz a törzshöz lehet egy laza illesztésű kar készletünk a technikai alapozáshoz és beszerezhetünk egy fixen illeszkedőt a keményítést, erőfejlesztést segítő edzési fázishoz. A kereszttartókból is lehet több „erősségű” változatunk, ahogy folyamatosan fejlődünk és erősödünk elérkezhetünk egy olyan pontra, ahol szükségessé válik egy keményebb kereszt rúd, ami újabb kihívások elé tud minket állítani a fabábú edzésünk alatt.
Most már talán mindenki számára világos, hogy miért van annyi féle fabábú a világban és melyek azok a fontos részek és méretek, amelyekre oda kell figyelni az elkészítésnél. A fabábú pontos méretei fontosak, mert meghatározzák a gyakorlás minőségét!