2015. augusztus 3., hétfő

Általános és speciális képességfejlesztés

Általánosságban elmondható, hogy a speciális mozgások hatékony tanulásához, először az általános képességek optimális szintre való emelésre van szükség. Ha az alap képességek már megbízhatóan kifejlődtek, akkor érdemes elkezdeni a speciális képességek fejlesztését.

Néhány esetben előfordul, hogy tudatosan csak a speciális képesség fejlesztésével foglalkozunk, az általános képességek ilyenkor is fejlődnek, de a fejlődés üteme ebben az esetben várhatóan lassabb lesz. Ezért, ezeket a gyakorlatokat inkább csak haladó tanítványoknak vagy kiegészítő jelleggel célszerű alkalmazni.

Egyensúly

Talán az egyik legfontosabb terület az életben. Első hallásra nem tűnik túl érdekesnek, izgalmasnak a mindennapi élet szempontjából, mert már szinte természetesnek vesszük azt, hiszen tudunk állni, járni, kerékpározni, stb. Abban az esetben, ha valami új dolgot kell csinálnunk és erre az új feladatra kell koncentrálnunk, akkor hamar előjönnek az emberből a hiányosságok.

Az egyensúly egy kiemelten fontos terület a harcművészetekben. Első lépésként minden kezdő gyakorlónak meg kell tanulnia állni. Ez azt jelenti, hogy ki kell alakítania, és magévá kell tennie egy olyan fizikai struktúrát ahol a súlypontot „le kell süllyeszteni” a csontokat és izmokat olyan helyzetbe kell hozni, hogy a lehető legjobban ellen tudjon állni a külső behatásoknak, valamint biztos kiinduló pontja legyen a saját technikáinak. Csak szilárd alapokról lehet hatásos technikákat kivitelezni. Ezt a célt valósítja meg a TWCK-ban a támadó és az elfordított oldalsó állás.

Egy haladó módszer, amikor a tudatunk segítségével is rásegítünk a stabilitás kialakítására, majd a helyes állás felvétele után igyekszünk „gyökeret verni” a talajba, így szinte kimozdíthatatlanok leszünk.

Ha állásban már megtaláltuk a „tökéletes egyensúlyunkat”, akkor ezt át kell vinnünk a mozgásba is. Nagyon nehéz dolog, mozgás közben megtartani az egyensúlyunkat úgy, hogy közben különböző mozgáskombinációkat kell végrehajtani és/vagy az ellenfél erőbehatásainak ellenállni. A tanulók mind bázis, mind páros gyakorlatok alkalmával ezt rendszeresen gyakorolják.
Még a haladó tanítványoknál is rendszeresen előforduló hiba, hogy egy „téthelyzetben” (pl. versenyen) szinte teljesen megfeledkeznek az alapmozgásokról, mert lefoglalja a figyelmüket a küzdelem. Ez számomra elég bizonyíték arra, hogy az alapmozgásokat szinte a végtelenségig érdemes gyakorolni, mert mindig találhatunk benne csiszolni valót.

Mi történik akkor, ha valaki elveszíti az egyensúlyát. Ebben az esetben a lehető leggyorsabban vissza kell szerezni azt, mivel hatékonyan védekezni és támadni csak stabil egyensúlyi helyzetben lehet. Az egyensúlyvesztés enyhébb formája, amikor egy rántás, lökés, rúgás vagy egyéb technika miatt fel kell adnunk a jelenlegi pozíciónkat és egy lépéssel, ugrással, stb. visszanyerjük azt.
Az egyensúly vesztés komolyabb esete, amikor már nem tudjuk azt visszanyerni, ilyenkor el fogunk esni. A kisgyerek a veleszületett rugalmasságának, és rövid végtagjainak köszönhetően természetes módon, jól tud esni (ráadásul a kezdeti időszakokban jó sokat gyakorolja is). Felnőtt korára az emberek egyre inkább elveszítik ezt a képességüket.

Az esés szintén egy sarkalatos pont a tanulók TWCK oktatatási tematikájában. A testi épségünk védelme érdekében fontos megtanulnunk a tompítási módokat, gurulásokat. Ezeket fokozatosan nehezített helyzetekben kell megvalósítani (guggolásból, térdelésből, állásból, mozgásból). A gyakorlatok nem csak a technikák elsajátítását szolgálják, hanem felkészítik a testet és a tudatot olyan váratlan helyzetek kezelésére, mint az esés. Sokan azért szenvednek töréseket, mert bár alapvetően tudnak esni, és utólag tudják is, hogy mit kellet volna csinálni, a tudat még nem volt eléggé felkészítve egy ilyen téthelyzetre.

Mások egyensúlyának kontrollálása egy haladó gyakorlat a TWCK-ban. Az egymással szemben álló felek arra törekednek, hogy egy előnyös pozíciót tudjanak kialakítani a küzdelemben. Egy ilyen előnyös pozíció például a „vak oldalra kerülés”. Ez azt jelenti, hogy az ellenfél valamelyik oldala irányába kilépünk, vagy kifordítjuk az ellenfelünket. Így egy olyan pozíciót alakíthatunk ki, hogy mi mind két kezünkkel kényelmesen támadni tudjuk az ellent míg ő csak egy kézzel lenne képes elérni bennünket. Ezt az előnyös állapotot szeretnénk hosszabb-rövidebb ideig fenntartani. Erre használjuk a „könyök kontrolt”. A technika lényege, hogy az ellenfél könyökén keresztül nyomást gyakorolunk a támadó súlypontjára, így egyensúlyvesztési helyzetbe tudjuk hozni (rántás vagy tolás segítségével). Ha valaki elvesztette az egyensúlyát, az agya elsősorban azzal foglalkozik, hogy ezt visszaállítsa, így ez alatt az idő alatt ki lesz szolgáltatva a támadásoknak. Ezt természetesen nem lehet mindig maradéktalanul megvalósítani, de törekedni kell rá, hogy az ellenfél súlypontját mindig a kontrollunk alatt tartsuk.

Test tudatossága


Az életben találkozhatunk olyan emberekkel, akik mindennek nekiütköznek, rosszul becsülnek meg távolságokat, akik mozgását ügyetlennek, kajlának tartjuk. Ez a probléma leginkább serdülőkorban figyelhető meg, amikor az emberek rövid idő alatt nagyot nőnek. Idővel tapasztalat útján (sok ütközés) az ember megtanul alkalmazkodni az új helyzethez és a koordinációja javul. Ez a folyamat jelentősen felgyorsítható, ha az illető valamilyen sport tevékenységet végez, vagy tudatosan ezeket a képességeket fejlesztik nála.


A TWCK-ban első lépésként a koordinációs készségek javítására a bázisban végzett alapgyakorlatokat és a formagyakorlatokat használjuk. Az első formagyakorlatunk a Siu Lim Tao nem tartalmaz lépéseket itt a kezek pozicionálását a technikáknál fontos, korrekt szögek elsajátítása a cél. A második formagyakorlat a Chum Kiu vezeti rá a tanulókat a kéz és láb koordinációjának együttes összhangjára.

Miután az egyén már képes bármilyen kéz és lábtechnikát koordináltan végrehajtani, akkor a következő nehezítés a folyamatban, hogy mindezt partnerrel tegye. Ezt a célt szolgálják a páros gyakorlatok, harci alkalmazások, gyakorló küzdelmek. Ezekben az esetekben fokozatosan növeljük a gyakorlatok szabadság fokát, így a véletlen események számossága is megnövekszik, ennek eredményeképp fejlődik a reagáló, koordinációs készség.

A TWCK-ban használt egyik ilyen rávezető páros gyakorlat a „distancing”. A gyakorlat lényege, hogy az egyik gyakorló egy elsőkezes egyenes ütéssel támad, ennek következtében a másik fél azonnal visszavonul, vagy kitér valamelyik irányba. A támadónak követnie kell a menekülőt, úgy, hogy mindig a megfelelő távolsághoz és pozícióhoz tartózó technikával reagál:
  • kis hátralépésre első lábas egyenes rúgás
  • hátralép lábcserével a reagálás hátsó lábas egyenes rúgás
  • oldalsó kitérésnél irányától függően elsőlábas oldalsó vagy hátsólábas köríves rúgás a válasz

Természetesen a gyakorlat tovább bonyolódik magasabb szinteken. A distancing célja, hogy a gyakorló megtanulja felmérni, hogy az adott távolságra lévő célpontot milyen technikával érdemes támadni. Ez jelentősen javítja a kéz és lábkoordinációt, távolságbecslést és a szemreflexeket.

A Wing Chun stílusok egyik nagyon híres páros gyakorlata a Chi Sao (ragadós kéz) technika. Itt a stílus kéztechnikáit (bizonyos esetben a lábat is) lehet csiszolni a partner segítségével. A gyakorlás során a felek karjai szinte végig érintkeznek és próbálják megbontani a másik egyensúlyát vagy lyukat találni a másik védelmén. Nehezített változatként a gyakorló felek közül az egyiknek bekötik a szemét, és csak a karjaira érkező nyomásokból próbálja meg megállapítani a támadás erősségét, irányát és a legoptimálisabban reagálni rá. A gyakorlat során jelentősen javul a „bőr reflex” képesség, ami harcban komoly előnyhöz juttathatja a gyakorlót.

Összegezve az az ember aki tudatosítani tudta az egyes testrészeit a térben, az nagyon könnyen megtanulhat új mozgássorokat anélkül, hogy összeakadnának kezei lábai. Ha ezt a tudatosságot tovább növeljük a szemreflex és bőrreflex képességek javításával, akkor a fizikai körülményekre nagyon jó reagáló képességű emberhez juthatunk.

Önkontroll, belső tudatosság


A harcművészetekben nem csak a fizikai képességek fejlesztése a cél. A fizikai edzéseken keresztül mentális tréninget is végzünk. Ezeknek a mentális gyakorlatoknak egy része automatikusan beépül az emberbe a gyakorlások során, míg más képességeket külön fejleszteni kell.


Talán az első ilyen tudatos gyakorlat kezdő szinten a kontroll kialakítása. Nagyon sok kezdő tanuló részben a koordinálatlan mozgásának köszönhetően, részben a bátortalansága miatt nem mer ütni, rúgni a partner irányába. Az esetek többségében ez egy olyan pszichológiai gát, amit le kell tudni győzni. A feladat abból áll, hogy úgy kell végrehajtani az egyenes ütést lépéssel, hogy a támadó elhatározza, hogy megüti a partnerét, de az utolsó pillanatban az öklét megállítja a partner előtt néhány centméterre. Az ütésben legyen annyi tartalék a mozgás végén, ha tényleg meg akarná ütni a partnert, akkor azt valóban megtehetné (ne legyen kinyújtva teljesen a keze). Először természetesen egy falizsák, lógózsák, vagy a partner kesztyűje legyen a célpont, de később ezt mindenképpen le kell cserélni egy hús vér emberre.

Egy másik gyakori probléma, amivel meg kell küzdenünk az egy természetes reflex. Ha valami közeledik a szemünk felé, akkor a szemünk automatikusan becsukódik, hogy védje azt. Ha ez a valami elég nagy, akkor automatikusan hátrálni is fogunk ezzel egy időben. A fenti ütő gyakorlattal egybekötve a másik oldal is edzhető mentálisan. Amikor a partner a fejünk irányába indít támadást, tudatosan nyissuk ki a szemünket amennyire csak tudjuk, és ne engedjük meg magunknak a pislogást. Így nem fordulhat elő az az eset, hogy azért nem veszünk észre egy támadást, mert éppen csukva volt a szemhéjunk. Mind eközben bízzunk annyira a partnerünk kontroll képességében, hogy nem mozdulunk el az ütés elől. Ez a gyakorlat, később lehetőséget biztosít nekünk arra, hogy könnyedén belelépjünk az ellenfél támadásába mintegy megelőzve azt.

Az erősítő gyakorlatok általában a „nem szeretem” kategóriába tartoznak a kezdő tanítványok körében. Ezek a gyakorlatok lehetnek statikusak, mint például egy lóállás vagy dinamikusak, mint egy fekvőtámasz. Mind két gyakorlat egy bizonyos idő elteltével erősen igénybe veszi a tanuló fizikai tűrő képességét. Ezek azok az esetek, ahol megfelelő kontroll és fokozatosság mellet növelhető a gyakorló kitartása és elszántsága. Az évek előrehaladásával nem csak a fizikai kondíciójának javulása, hanem a kifejlesztett és megerősített belső akarat miatt is képes többet teljesíteni a tanítvány.

A másik érdekes terület a fájdalomtűrő képesség. Testünk jelentős számú idegszövettel van behálózva, amelynek a végén különböző receptorok helyezkednek el. Abban az esetben, ha nagy ingerhatás éri őket, akkor fájdalom érzet keletkezik és ezzel egy védekező reakció indul el, a test károsodásának elkerülésének érekében (ha valami forró elrántjuk a kezünket). Ha ez az ingerhatás túl nagy, akkor a szervezetet olyan sokk hatás éri, hogy nem tud megfelelő módon reagálni, lebénul, elájul, stb. Annak érdekében, hogy ez a „túl nagy ingerhatás reakció” minél később következzen be egy fokozatos terheléses módszerrel hozzá lehet szoktatni a szervezetünket a fájdalom leküzdéséhez. Ez egy összetett módszer ahol mind fizikai, mind mentális határok kitolása a cél.

Az utolsó terület, amivel foglalkozni szeretnék, az a lelki teher elviselése téthelyzet esetén. Ha egy váratlan, „éles” szituációba kerülünk, akkor sokszor csődöt mondanak a már jól begyakorolt technikák. Az esetek többségében ez arra vezethető vissza, hogy az egyént hirtelen nagy mennyiségű stressz érte, amit nem tud lekezelni. Ha az embert már érte hasonló fizikai és szellemi megterhelés, akkor könnyebben túl tudja tenni magát az ilyen szituációkban.

Erre edzeni viszont nagyon nehéz, lemodellezni az edzőterembe hasonló hatásfokkal szinte lehetetlen. Ezért az egyéneket ki kell rángatni a már jól megszokott edzőtermi környezetből, és a megváltoztatott feltételek mellet magas követelmény szintet kell nekik felállítani. Az ilyen testi-lelki tréningekre kitűnő terep lehet az idegenek számára megrendezett bemutató, egy nyilvános verseny vagy övvizsga. Ezeken az eseményeken ugyan nem pontosan olyanok a feltételek mint egy „éles” szituációban, mégis jó mentális képzésnek fogható fel a dolog. Természetesen bizonyos szituációkban a morális gát kérdése is felmerülhet.

Ha tényleg komolyan gondoljuk a dolgot, és ki akarjuk magunkból hozni a maximumot, akkor egy-két idény erejéig elmehetünk koncertekre „rendezőknek”, ahol erősen kötött szabályoknak megfelelve kell kordában tartanunk - egy maroknyi társukkal együtt - egy több száz fős tömeget.
Talán a fenti példákból is kitűnik, hogy nem véletlenül alakult ki az a mondás, hogy a harcművészetben a legnagyobb feladat a saját magunk legyőzése. Ez egy olyan feladat, amivel egy életen át küzdhetünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése